művelődés

megtekintettem a vörösmarty téri karácsonyi vásárt. azaz csak próbáltam. szombat délután - mint utólag rájöttem - ilyet nem szabad csinálni. a tömeg szó enyhe kifejezés arra ami ott működött. konkrétan lépni sem lehetett, az emberek két oldalról nyomtak, szinte élvezhetetlen volt az egész. igen, szépen ki van világítva, mindenfelé csoda és pompa, tiszta európa...pláne hogy magyar szót csak elvétve lehetett hallani. nem nekünk lett ez kitalálva, na. túlárazott portékák, ezerforintos lángos...na mindegy, jó vót' !:D
utána egy kis művelődés, habár fenntartásokkal közeledtem a színházi darabhoz amit a centrálban tekintettem meg. bugyuta vígjáték, de hátha. ilyen is kell. pláne hogy ingyen volt, ajándék színházjegynek ne nézd a fogát ugyebár:O
de akkor is kakás volt:D én értem, hogy az volt a rendeltetése a "műnek", hogy bemutatja hogy nem szabad megrendezni egy színdarabot, rossz színészek, rossz technika, és ebből alakul ki maga a pojén, de amikor valami erőltetett azt nem kell erőltetni. szerintem. biztos sokba került a színpadkép, mert a végére szétesett minden:D aki szeretné, nézze meg, ma este megbukunk a címe, végülis amit ígértek azt betartották. egy szar darabot csomagoltak be, úgy hogy hát ők megmondták hogy szar lesz:D és ezért jó:D ilyen paradox szöveg:D
na mindegy, jó vót'!:D

nofene

ejha, hat év elteltével még be tudtam lépni ebbe a blogba!:O a memóriám se a régi...hanem jobb! x)
arról, hogy mi minden történt ebben a hat évben, biztos nem fogok mesélni, majd szépen lassacskán biztos előjönnek a szép és nem annyira szép emlékek.

ami most éppen eszembe jutott, az egy olyan téma, hogy az emberek miért csak kapcsolatban/szexben és ennek ellenpólusában, a semmilyen jellegű kontaktban tudnak csak gondolkodni? miért van az, hogy ha esetleg két ember nem tud/akar együtt lenni, bármilyen okból: mert az egyik nem jön be a másiknak, mert messze vannak egymástól, mert az egyik NEM ÉR RÁ egy kapcsolatra (mivan??!!), vagy bármi miatt, akkor az a megoldás hogy viszláthelló ne is kommunikáljunk...

mi ennek a pszichológiája? ha engem nem érdekelsz és téged nem érdekellek, nincs közös téma, nincs közös vonzalom, nincs semmi, akkor megértem. minek erőltetni? de ha már valami közös van, ha volt tali is és jól elvolt egymással a két fél, akkor attól függetlenül, hogy nem lesz mélyebb, több a kapcsolatból, egyfajta haveri/baráti viszony nem maradhat? ami (véleményem szerint) néha talán többet is ér mint egy "kapcsolat" ami -valljuk be őszintén - az esetek elég nagy százalékában csúfos véget szokott érni.
nem jobb kialakítani egy "érdekmentes" barátságot, egy olyan személyközi csatornát amelyen keresztül egymást tudjuk segíteni a későbbiekben? vagy ez csak nekem fontos?
ha megismerek valakit, aki esetleg nem az esetem, vagy tényleg messze van, és nem látom értelmét komolyabb, érzelmi, szexuális alapon történő közeledésnek, azért megpróbálok az illetővel kapcsolatban maradni. nem azt mondom, hogy minden esetben kialakul valami és meg is marad. tudom, ez nagyon nehéz. egy barátság kialakulásához több év kell. de hogy meg se próbálják az emberek... jó volt szép volt de bocsi, nem téged kerestelek, csá. ezt nem értem. szerintem nem bonyolult. igen, melós...lehet ez a baj. nincs kedvünk időt, energiát pazarolni egy ilyenre. ha úgy érezzük, hogy nincs a befektetett energiának megtérülése - márpedig egy ilyen kapcsolat kialakítása időt vesz igénybe, és sokáig nem látjuk viszont ennek a jelentőségét-, akkor nem foglalkozunk vele.
pedig a mai világban pont ez a fajta kommunikáció ami egyre jobban elterjedőben van. ennek a szociális hálónak a  kiszélesedése, a mindenki-mindenkivel elve egyre jobban érvényesül globális szinten. hogy ez jó vagy rossz lesz-e, azt még nem tudom. majd kiderül. de hogy individuális szinten szerintem szükségünk van egymásra - bármennyire is macerásnak tűnik - ebben biztos vagyok.

úgyhogy mindenki szedje össze magát, és legalább próbáljon meg a másik felé egy kicsit kinyitni. :O
nem vele kell leélned az életedet. nem kell vele minden héten találkozni. de higgyétek el, amikor bajban lesztek, vagy bármilyen kérdésetek, problémátok lesz, ezekre az emberekre lehet majd számítani. nem az exünkre...

winner of the day round 2

szintén zenész - phil wickham :P

the first...something

nos, miután 'megbarátkoztam' azzal, hogy lehet, hogy gondok fognak felmerülni a szexuális identitásommal (nem, ez így nem igaz. a mai napig nem barátkoztam meg a gondolattal-maximum csak elfogadtam, hogy pechem van ezen a téren x) ) valahogy egy ilyen oldalra keveredtem.

meg kell mondjam őszintén, nem tudom, hogy hogy és miként történt az első ismerkedésem, semmire sem emlékszem arra vonatkozóan, hogy hogyan és miért, de valahogy mégiscsak 'elindultam'. Így utólag visszagondolva beleborzongok, hogy milyen 'egyszerűséggel' és 'természetességgel' vágtam bele abba, hogy én olyasvalakivel ismerkedjek, aki a saját nememből való. Furcsa érzés volt, de valahogy bennem volt a 'gyermeki kíváncsiság' is a dolog iránt. Akkor minden könnyebben, gyorsabban ment. Egy tali itt, egy séta ott, egy mozi amarra, egy teázás, egy koncert, sőt még egy 'homi-pubos' beülés is volt. Félelmetes érzés tudván azt, hogy most ilyet biztos nem csinálnék meg ilyen 'intenzíven', ilyen gyors idő leforgása alatt. De akkor tényleg hajtott a vágy, hogy megismerhessem ezt a 'közeget', ezt az érzést. Ami nem volt rossz. Az elején.

Tényleg sokat találkoztam a gyerekkel, nagyon szimpatikusak is voltunk egymásnak, habár ő nagyon visszahúzódó személyiség volt, de valahogy sikerült mindig kiszedni belőle mindent.:) Amikor moziban voltunk konkrétan nem emlékszem a film végére, annyira belefeledkeztünk egymásba :I A homis beülős helyen teljen természetességgel adta rám a nyakláncát, csak hogy megnézze, rajtam hogy áll, és én ugyanolyan nyugalommal 'tűrtem' mindezt. (a kiszolgálók csajok voltak :D) Nem éreztem azt, hogy ez deciki. Soha nem löktem el a kezét, habár nyilvános helyen nem volt semmilyen 'közeledési széndékunk' egymás felé. Azért ismertük a normákat.

De nem éreztem azt, menekülnöm kell. A koncerten (ami ugyancsak beülős volt, és hetero helyről van szó) jól elvoltunk, hallgatuk kedvenc együttesem tribute bandáját, ő megette élete legrosszabb felmelegített kakaós palacsintáját x), és próbált leitatni pezsgővel ami azért nem ment neki, de én úgy csináltam, mintha, aztán ráerőltettem az utolsó poharat, ami után úgy viselkedett, mintha 2 üveggel ivott volna:D, és jó volt minden. Tényleg.

Aztán meghívott magához két napra. Szülők nincsenek itthon, legyen közös tévézés. Én elfogadtam a meghívást, ha nem is olyan régóta ismertük egymást, de mint írtam, az ismizésünk nagyon intenzív volt, sokat találkoztunk. Miért ne.

Megnézette velem a mátrixot, amely filmet a mai napig nem értek. :D Sütött nekem tortát, és találkoztam életem legdurvább macskájával :D Amilyen 'bizarrul' indult az este, olyan érdekesen, furcsán és jól folytatódott, majd fejeződött is be.

Mondhatni 'kiteljesedtek' az érzések: egymást átölelve feküdni, puszikat osztogatni, (ott jöttem rá, hogy a kedvencem, ha a másik ember nyakát puszilgathatom xD - nem tudom miért, de ez valahogy a mai napig megmaradt-persze csak elméletben-nem szoktam nagyon mások nyakához közeledni:D), és ez tényleg csak az éjszaka hevében történt meg, első orális örömnyújtásom is megtörtént.

Minden visszaállt a régi kerékvágásba, talik követték egymást, azonban kezdtem azt érezni, hogy megjelent valami olyan dolog is a láthatáron, amit viszont akkor nem tudtam kezelni : a szerelem. Amivel még jobban nem tudtam mit kezdeni, hogy az ő részéről dupla olyan erősen száguldott felém ez az érzés, és számomra már kezdett elviselhetetlenné válni ez, úgy éreztem, én nem tudom ilyen intezitással viszonozni mindezt.

Ezt a tudomására is hoztam. A lehető legfinomabban igyekeztem megértetni vele, hogy nekem ez még új érzés, kicsit várjunk, amíg ezt feldolgozhatom, segítsen nekem. Nem volt hajlandó.

Ezen egy (így utólag úgylátszik rosszul megfogalmazott) mondatom után vége szakadt mindennek. Sértődés, dráma, 'szakítás'.

Azóta se találkoztunk. Néha írtam neki, hogy mégis mi van vele, de semmi választ nem kaptam.

Ennyi.

Ő volt az első ember, aki gyökeresen megváltoztatta az életemet gondolkodás szempontjából. Hogy ezért köszönettel, vagy utálattal tartozom, nem tudom. De összességében talán köszönettel, habár ez biztos nem sokat számítana neki.

Ő zárta le az 'intenzív beleélési' korszakomat. És ezután következett a következő... :)

are we selfish?

a munkahelyemen péntek délután lévén persze már senki se akart dolgozni (mondjuk máskor se, de ilyenkor a leglátványosabb a szenvedés), előkerült egy léma, miszerint minden ember önző-e.

bármit is teszünk, bármit mondunk, azt a saját érdekünben tesszük. persze megoszlottak a vélemények, de így belegondolva, lehet, hogy igaza van a munkatársamnak, aki ezt a filozófiát képviseli.

hiszen ha én valami jót teszek a másiknak, az azért van, hogy én jól érezzem magam. ha valamit adok, akkor cserébe biztos hogy kérek is valamit (legyen akár szó fizikai, vagy mentális kérésről), tehát az ember valóban nem tud önzeltenségből bármit is adni a másiknak. persze, magát a szót, hogy önző, vagy önzetlen, használhatjuk a köznapi értelemben, mert valahogy meg kell különböztetnünk azokat, akik önzetlenebbek, vagy éppen önzőbbek a másiknál, de alapjában nincs különbség a két embertípus között.:) az egyik úgy csinál, mintha fealjánlana valamit, a másik meg nem csinál úgy.:) de a végeredmény a végén ugyanaz.

ha egy focista legurítja társának a labdát, hogy ő rúgja a gólt, akkor önzetlen, de ő is azt szeretné, hogy a csapata nyerjen, tehát érdeke származik abból, hogy ha lepasszolja a labdát, tehát önző.

aki vért ad, önzetlenül akar segíteni másokon, tehát ez szép dolog, de ha belegondolunk, hogy ezzel elmondhatja magáról, hogy Ő vért adott, segített másokon, tehát becsüljük meg és áradozzunk róla, ezt már saját érdekből teszi, tehát még a saját vérét is önzően adja másoknak.

natehát akkor ki is az önzetlen?:)

the first sight

meg kell mondjam őszintén, nem tudok visszaemlékezni arra az első dologra, ami elindított ezen a 'lejtőn' (vagy emelkedőn). nem tudom, hogy mikor volt tudatos az, hogy egy férfit nézek meg a buszon, az utcán, nem tudom megmondani milyen indíttatásból kerültem fel egy cset-oldalra, azt pláne nem, hogy miért éppen egy olyan cset-szobába tévedtem ahol a férfi:nő arány egyenlő volt a 100:0-val...talán ezen nem is érdemes gondolkodni, hiszen a múltba lehet vissza-visszatekinteni, de túl sokáig nem szabad az emlékek között kutakodni, mert könnyen beleveszhet az ember.

abba viszont igenis érdemes belemászni, hogy mégis mit jelent most számomra ez a dolog, így visszagondolván arra az időszakra. 'fejlődtem' azóta, több lettem, vagy semmit se változtam, esetleg kevesebbé is váltam bizonyos módon? nem egyszerű dolog megállni egy pillanatra és valóban, mélyen belenézni a mögöttünk hagyott (hagyni vélt) eseményekbe. talán mert túl nagy erőfeszítés lenne visszaemlékezni, talán mert félünk attól, amit az agyunk legmélyén porosodó, nyikorgó ajtajú szekrényében találnánk...nem tudom. de az biztos, hogy mindenkinek szüksége van (lenne) akár csak egyszer végignéznie az ebben a szekrényben sorakozó emlékeket, legyenek akár jók vagy rosszak, vidámak és szomorúak. mindegyikből akad jónéhány, ez az ember fejlődésének velejárója. de hogy hogy használjuk fel őket, az már egy másik kérdés.

én elsőként egy olyan áttörő erejű klipre emlékezek vissza, ami sokat 'segített' abban, hogy megértsem, mégis mi ez az egész amin én keresztülmentem mikor rájöttem eme 'ferdeségemre'. a sigur rós volt az az együttes, ami olyanfajta értelmet adott a zenének számomra, ami most is kihat rám. én megélek minden egyes zeneszámot, éppen ezért mindig a hangulatomhoz hozzáillő dalt hallgatok. ezen klip hallgatása (és nézése) közben ébredtem rá, hogy igenis van értelme annak, hogy ha valaki esetleg más látószögből tekint a világra, nem úgy és nem azt szereti, amit a többség, egyfajta tökéletes boldogságot sugall, ami sajnos, mint a hogy a végén láthatjuk is, sohasem teljesedhet ki...mint ahogy ezt a való életben is egyre inkább tapasztalom.

íme hát a győzelmi rózsák himnusza :)

winner of the day round 5ive

és a heti adag végére azért kerüljön egy

mitch hewer cica is xD